Intézeti munkatársak

Dr. Hefelle-Kiss Ferenc

intézeti szakértő

Dr. Hefelle-Kiss Ferenc

Sokszor viccelődtem vele: „Nekem gyógyvíz folyik az ereimben” A tréfa, valósággá vált az elmúlt évek során. Tradicionális „fürdős család” második fiú gyermekeként a Szt. Lukács Gyógyfürdőben nőttem fel. A Budapest Gyógyfürdői Zrt-nél eltöltött éveim alatt a fürdőket kívül-belül megismertem. Volt időszak, mikor főmérnökként irányítottam a budapesti műemlék fürdők felújítását, és volt időszak, amikor a szolgáltatásukért feleltem. Közel 10 éve kutatom a magyar történelmi fürdőkultúra hagyományait. Szenvedélyem gyümölcseként 2010-ben a Magyar Fürdőszövetség berkeiben hagyományteremtő céllal meghirdettük a Magyar Fürdőkultúra Napját. Az eddig megszerzett tudásom és tapasztalatom hasznosításával a Fürdőváros Turisztikai Kutató Intézeténél a magyar fürdővárosok fejlesztését szeretném segíteni.


Hojcska Ágnes Erzsébet

intézeti szakértő

Hojcska Ágnes Erzsébet

Fiatal korom óta a testmozgás és a gyógyítás áll az érdeklődésem középpontjában. Ezt a két területet kiválóan ötvözi a gyógytornász-fizioterapeuta hivatás, mely területen 2003-ban szereztem diplomát (BSc) a DEOEC-EFK gyógytornász szakán. 2004-ben ragadott magával a fürdők világa, amikor a Gyulai Várfürdő gyógytornásza, majd ugyanitt 2009-től a gyógyászat vezetője lettem. Közel tíz éves gyakorlatot szereztem a fizioterápia, ezen belül is a hidro- balneoterápiában. Fizioterápiás ismereteimet 2005 óta nemcsak a gyógyítás területén hasznosítom, hanem a jövő szakembereinek képzésében is OKJ-s képzésekben, valamint több felsőoktatási intézményben. 2013 tavaszától Hévízen folytatom eddig megkezdett munkámat, neves szakemberek együttműködésével. 2014 tavaszán a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán, a Magyarországon elsőként induló Fizioterápia mesterképzésen szereztem okleveles fizioterapeuta (MSc) diplomát, továbbá nemzetközi kapcsolatok útján is bővítem tudásomat. A fizioterápia területe nagyon sok lehetőséget rejt a fürdővárosok fejlesztésében, mely lehetőségek kiaknázását szeretném segíteni a Fürdőváros Turisztikai Kutató Intézetében. 

Dr. Székely Andrea

Dr. Székely Andrea

A turizmus iránti elkötelezettségem a regionális tudományok mellett köztudott. Területfejlesztés mesterszakot a franciaországi Metz-i Egyetemen végeztem, majd a Paris IV-Sorbonne egyetemen co-tutelle rendszerben doktoráltam a kulturális, geopolitikai és történeti földrajztudományból. Hazánkban 16 éve oktatok különböző hazai felsőoktatási intézmények falain belül turizmus-vendéglátás szakok alaptantárgyait, illetve foglalkozom turizmusfejlesztéssel, desztináció menedzsmenttel, térségfejlesztéssel. A Szegedi Tudományegyetem Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézetében a turizmus modul szakmai irányítását végzem, mint főiskolai docens. 2014-től a Reimsi Egyetem HABITER kutatócsoportjának tagja vagyok. Szaktudásommal, hazai és sokrétű nemzetközi tapasztalataimmal az ígéretes jövő előtt álló kutatóintézet hírnevét és szakmai emelkedését kívánom elérni.