Tisztségviselők

Szabó Zoltán

DR. SZABÓ ZOLTÁN
ügyvezető elnök
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Dr. Szabó Zoltán születése óta Hévízen lakik. Szakmai tanulmányait Keszthelyen kezdte, ahol vendéglátó-ipari szakközépiskolai érettségit, majd Győrben felsőfokú áruforgalmi vendéglátó képesítést szerzett kitűnő eredménnyel. A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karán először közgazdász, majd közgazdász tanári végzettséget szerzett vendéglátó és szálloda szakon, kiváló eredménnyel, ezután okleveles közgazdász-tanári végzettséget szerzett turizmus-vendéglátás szakon, jeles eredménnyel. Tudományos (PhD) fokozatát gazdálkodás és szervezéstudományok területen szerezte, disszertációjának címe „A gyógyvízre alapozott fürdőváros-fejlesztések lehetőségei” volt. A Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatalnál közigazgatási alapvizsgát és szakvizsgát tett, majd Pályázati technikák az EU támogatási rendszeréhez képzettséget szerzett. Német nyelvből, gazdasági szakmai anyaggal bővített középfokú nyelvvizsgája, angol nyelvből alapfokú nyelvvizsgája van.

Szakmai pályafutását a hévízi Thermal Hotel Aqua szállodában kezdte utazási irodai ügyintézőként, majd Keszthelyen a Festetics Kastély ellátási osztályvezetője, utána Hévízen a Bibó István Alternatív Közgazdasági Gimnázium és Idegenforgalmi Szakközépiskola, turizmus-vendéglátás szakképzés szaktanára, majd 11 évig Hévíz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának turisztikai vezető-főtanácsosa volt. 2011-től a Pannon Egyetem Georgikon Kar, Vállaltökonómiai- és Vidékfejlesztési Tanszékének adjunktusa és a Magyar Fürdőkultúra Kft. vezető tanácsadója. 2001-től egyetemi oktatói tevékenységet végzett a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, Turizmus Tanszékén, turizmus-vendéglátás szakon, a Szent István Egyetem, Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetén, egészségügyi szervező szakon, egészségturizmus-szervező szakirányon és a Nyugat Magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Kar, Turizmus Tanszékén, turizmus-vendéglátás szakon. Szakmai szervezeti tagsága a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában van. Nemzetközi kapcsolata a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségével, a Vajdasági Egészségturizmus Klaszterrel, és a szerbiai Magyarkanizsa Idegenforgalmi Szervezetével van. Közéleti tevékenysége széleskörű: Hévíz Város Önkormányzat Művelődési-, Oktatási-, és Sportbizottság tagja, az Idegenforgalmi Bizottságban állandó szakértő, valamint a hévízi Tóvédő Egyesület titkára volt.

Jelenleg a turizmus-vendéglátás szakmacsoportban szakmai vizsgaelnök, felnőttképzési szakértő és tanácsadó, továbbá a Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Főiskolai Kar, Turizmus-Vendéglátás Intézet szakmai tanácsadója és a Közép-Európai Club Pannonia Egyesület koordinátora valamint a Magyar Tudományos Akadémia Gazdálkodás-tudományi Bizottságának tagja. Dr. Szabó Zoltán nemzetközi szakmai tapasztalatait a környező országokon kívül, elsősorban a németországi Baden-Württemberg tartomány fürdővárosaiban szerezte. A szakember szívügye a hazai gyógyvízre alapozott fürdőturizmus szervezése és fejlesztése. 

Vida Tamás

VIDA TAMÁS
elnök
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Vida Tamás Mezőtúron született 1974-ben. A mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett, ezt követően a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola matematikatanári szakán szerzett diplomát. Több mint tíz éve Túrkevén él. Hét évet tanított a Kaszap Nagy István Református Általános Iskolában matematikát, fizikát és informatikát. Az a megtiszteltetés érte, hogy 2006-tól tagja lehet a Túrkevei Református Egyházközség Presbitériumának. Nyolc éve házas, felesége Szentmihályi Rita, a kisújszállási Kádas György Speciális Gyermekotthon dolgozója, magatartászavaros gyermekek mellett nevelőtanár. Van egy hét éves kisfiuk, Levente. 

Dr. Puskás Tivadar

DR. PUSKÁS TIVADAR
alelnök
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Dr. Puskás Tivadar 1952. augusztus 16-án Veszprémben pedagógus családban született. Nős, felesége Dr. Mikó Katalin háziorvos, szakfelügyelő főorvos. Két gyermekük van: Judit gyógytornász, Péter orvos-közgazdász. Unokájuk, Levente (Judit fia) 2010. június 16-án született. Tatabányán az Árpád Gimnázium francia tagozatos osztályában érettségizett. 1977-ben általános orvosi, majd 3 szakorvosi diplomát szerezett Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1982-ben került – családjával együtt – Szombathelyre. Szülei Vas megyéből, Pinkamindszentről származnak, így 1982-ben tehát „hazatelepültek”. 1976-tól az Országos Mentőszolgálatnál dolgozik. Kivonuló mentőorvos, majd 1992-től a Vas megyei-, 2003-tól pedig még a Győr-Moson-Sopron megyei Mentőszervezet vezető főorvosi teendőit is ellátta. 2005-től a Nyugat-Dunántúli Régió vezetője lett. A napi mentőorvosi tevékenység mellett a lélegeztetés, a helyszíni altatás kérdéseivel foglalkozott, a szívinfarktusban szenvedő betegek alvadékoldó kezelését – vidéken elsőként – alkalmazta helyszíni körülmények között Szombathelyen. Hét könyv, 85 közlemény, 205 előadás szerzőjeként szerepelt. 1991 óta az Oxyologiai Szakmai Kollégium tagja. Az oktatásban is részt vesz, 2004-től a Pécsi Tudományegyetem főiskolai docense. Szakmai társaságok tagja, a Magyar Oxyologiai Társaságnak vezetőségi tagja. 1994-től 17 országos szakmai konferenciát rendeztek munkatársaival Vas megyében. Tagja a Magyar Orvosi Kamara Felügyelő Bizottságának, a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány Kuratóriumának, 2002-ben a Vas megyei Vöröskereszt elnökévé is választották. A Szombathelyi Székesegyház Egyházközségének képviselője. 1989-ben és 2002-ben Miniszteri dicséretet kapott. 1998-ban Dr. Orovecz Béla Emlékérem-, 2000-ben “Vas Megyéért Emlékérem, Egészségügyi Tagozat”-, 2004-ben Magyar Mentésügyért Érdemérem kitüntetésben részesítettek. 2004. december 7-én Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Markusovszky Kórháza Egyetemi Oktatókórház az intézmény fennállásának 75 éves évfordulója alkalmából „Jubileumi Emlékplakett”-et adományozott. 2005-ben Vas megyében az „Év embere” elismerésben részesítették. 2007-ben az a megtiszteltetés érte, hogy az oxyologia névadójáról elnevezett elismerésben, a Dr. Gábor Aurél Díjban részesítették. Két cikluson át a Szombathelyi Önkormányzat Egészségügyi Bizottságának tagja (1994-1998, 1998-2002). 2002-től 2006-ig a Vas Megyei Közgyűlés Bűnmegelőzési Bizottságának tagja. 2006-tól országgyűlési képviselő. A KDNP frakció tagjaként 401 alkalommal szólalt fel a Parlamentben, ezzel a ciklus 5. legtöbbször szóló képviselője volt.

 Dr. Sóvágó László

DR. SÓVÁGÓ LÁSZLÓ
elnökségi tag
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Jogász végzettségét kamatoztatva hosszú éveken át dolgozott a helyi közigazgatásban. A rendszerváltás idején, 1988-ban kezdett el politizálni, alapító tagja volt az első ellenzéki szervezetnek. 1990-ben országgyűlési képviselővé választották, négy évig, mint alelnök dolgozott az Országgyűlés önkormányzati bizottságában. Immár ötödik választási ciklus óta szavaztak neki bizalmat Hajdúszoboszló város polgárai, így 1994 óta Hajdúszoboszló polgármestere. Elnöke az Összefogás Hajdúszoboszlóért és a Jövőért Egyesületnek és a Hajdúszoboszlói Lovasbarátok Egyesületének.

Turi Bálint

TURI BÁLINT
elnökségi tag
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Turi Bálint nős, egy egyetemista nagylány édesapja. Komáromi születésű, itt járt általános, és középiskolába. Első diplomája megszerzése óta (Budapesti Testnevelési Egyetem), 24 évet tanárként dolgozott. Testnevelő tanári alap diplomája mellé gyógy-testnevelő tanári, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatási intézmény vezetői diplomát is szereztett. Pályafutása elején, fiatalon vezetői megbízást kapott. Iskolájában, a korábbi elnevezés szerinti Gyors és Gépíró Szakközépiskolában igazgató-helyettesként dolgozott 1992-től. 1997-óta pedig az azóta Kultsár István Szakközépiskola néven működő iskola igazgatója volt, tehát két évtizedes vezetői tapasztalatokkal rendelkezik. Önkormányzati tapasztalatai is van, hiszen a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés oktatási (1998-2002), majd pénzügyi (2002-2006) bizottságában is dolgozott nyolc éven át. 2006-tól pedig a megyei közgyűlés tagja. Jelen pillanatban a megyei önkormányzat Területi Tervezési és Értékelési, Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöki tisztét is betölti. A 2010-es önkormányzati választásokat követő testületi alakuló ülésen a képviselők alpolgármesterré választották. E tisztéből fakadóan a mai napig hozzá tartoznak a város életének oktatási, idegenforgalmi, sport és kulturális területei.


FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Dr. Gubacsi Enikő

DR. GUBACSI ENIKŐ
Felügyelő Bizottság elnöke
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Dr. Gubacsi Enikő a legfiatalabb képviselő volt, mikor az algyőiek először választották meg önkormányzatukba. A korábban ügyvédként is dolgozó kétgyermekes családanya közel 20 éve foglalkozik közügyekkel, jelenleg Algyő alpolgármestere. 

Farkas Éva Erzsébet

FARKAS ÉVA ERZSÉBET
Felügyelő Bizottság tagja
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

Farkas Éva Erzsébet (1969) Makó polgármestere (2014-) 

Csendesné Farkas Edit

CSENDESNÉ FARKAS EDIT
Felügyelő Bizottság tagja
Magyar Fürdővárosok Szövetsége

1963. február 26-án született, bogácsi szülők gyermekeként. Jelenleg is Bogácson él férjével és két fiával. Középiskolai tanulmányait Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban végezte, majd az első szakmát is Egerben szerezte a Tanárképző Főiskola matematika-kémia szakán 1985-ben. 2000-ben számítástechnika tanári szakon vette át újabb diplomáját az egri főiskolán, 2007-ben pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen közoktatás-vezetői szakvizsgát tett. 2009-ben a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán terület- és településfejlesztési szakértőként diplomázott, azóta ez az a terület, mely a munkája egyik legfontosabb része. Munkahelyei: 1985-2005 Hórvölgye Általános Iskola Cserépfalu – általános iskolai tanár. 2005-2010 Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás – területfejlesztési szakreferens. 2010- Bogács Község Önkormányzata – polgármester. Polgármesterként a település szolgálatát, az ott élő emberek életminőségének javítását, a közösségi összetartozás erősítését tartja a legfontosabb feladatának, s e szerint végzi a napi munkáját. Ezeken kívül mindent megtesz azért, hogy a helyi gazdaság húzó ágazata, a turizmus fejlődjön Bogácson, s a széleskörű természetföldrajzi lehetőségeik fejlődésük stabil és megbízható alapjai legyenek.